Home

G20 csúcstalálkozó 2022

2017.07.08. 19:44 G20 G20 csúcstalálkozó Emmanuel Macron Romboló gyűlölethullám - Tízezrek tüntettek a G20 ellen (Fotógaléria) Kisebb összecsapások történtek ugyan, de összességében békésen zajlott le szombat délután Hamburgban a G20-csoport és a globalizáció ellen rendezett baloldal Az előző G20-csúcstalálkozóra 2017 júliusában került sor Hamburgban: G20-csúcstalálkozó - Hamburg, Németország, 2017. július 7-8. Háttér. A G20-ak csoportját 19 ország és az EU alkotja Címkék: g20 g20-csúcstalálkozó mohamed bin szalman csoportkép. Ajánlott videó mutasd mind . Megosztja az internetet egy fiatal nő videója. Sokan felháborodtak a felvételen. Gáspár Evelin lett a MasterChef VIP győztese. Polgár Tündét utasította maga mögé a döntőben

2017. július 8. Donald Trump amerikai elnök a lányát ültette be a világ vezetői közé szombaton Hamburgban a G20-csoport csúcstalálkozóján, amikor egy időre távozott a délelőtti munkatanácskozásról - erősítette meg a tanácskozáson részt vevő több delegáció. a G20-as csúcstalálkozó helyszínén, írja a helyi. Folytatódnak a baloldali, antiglobalista tüntetések Hamburgban, a G20-as csúcstalálkozó helyszínén, írja a helyi sajtó. A csütörtök óta tartó összecsapásokban csaknem 200 rendőr sebesült meg, egyikük sem súlyosan. — Sebastian * (@whoopthatsme) July 7, 2017 Hamburgban nagy tüntetésekre készülnek a G20-csúcstalálkozó miatt. Pénteken kezdődik a legfejlettebb és a feltörekvő államok idei tanácskozása, amelyen első 2017.07.06. 10:26 tüntetések Hamburg G20 Napi Extra Napi Extr A G20 a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet.. A 20 ország gazdaság felöleli a világ bruttó nemzeti össztermékének 90 és a világkereskedelem 80 százalékát (ez tartalmazza az EU belső kereskedelemét is). Szintén ezekben az országokban él a világ lakosságának kétharmada

Háborús övezetté vált Hamburg a G20-csúcs idejére. 2017-10-04; 12:03. Mintegy 20 ezer rendőrt vezényeltek a német város utcáira.. A német kancellár a G20 csúcstalálkozó után nyilatkozott az egészségi állapotáról. 2019. június 29., 15:35 A nők egyenjogúságának megteremtésében is megállapodtak a világ vezető

Népszava G20 csúcstalálkozó

Folyamatosan tüntetnek Hamburgban a G20 csúcstalálkozó előtt 2017. július 06. 13:00, utolsó frissítés: 13:00 Egyelőre többnyire békések a németországi Hamburgban a G20 csoport csúcstalálkozójára szervezett tüntetések, nagyobb rendbontás nélkül zajlott le az eddig legnagyobb, szerda este tartott demonstráció is, de a. G20 csúcstalálkozó 2016 október 18, 2016 február 3, 2017 Polyák Eszter 825 Views 0 Comments csúcstalálkozó , G20 , kína , világgazdaság Kína elnöksége alatt került megrendezésre a 2016. szeptember 4-5-én, a Group of 20 találkozója a Zhejiang tartománybeli Hangzhou városában Rendkívüli virtuális csúcstalálkozót tartanak a G20-országok. 2020-03-25; 07:47. Rendkívüli virtuális csúcstalálkozót tartanak a G20-országok csütörtökön a koronavírus-járvány elleni intézkedések összehangolása érdekében. Megegyeztek a zárónyilatkozat szövegéről a G20-ak. 2019-06-29;. Külföld 2017. július 07. Ostromállapotban zajlott a pénteki G20 csúcstalálkozó. Valóságos ostromállapot volt pénteken Hamburgban a húsz legfejlettebb ország (G20) csúcstalálkozójának megnyitásakor, a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban 160 rendőr megsebesült Egyelőre többnyire békések a németországi Hamburgban a G20 csoport csúcstalálkozójára szervezett tüntetések, nagyobb rendbontás nélkül zajlott le az eddig legnagyobb, szerda este tartott demonstráció is, de a hatóságok továbbra is zavargásoktól tartanak

A rendőrség eleve a leginkább kockázatos tüntetésként tartotta számon a G20 - Üdv a pokolban demonstrációt, és nagy erőkkel készült a rendbontókkal szembeni fellépésre. A csúcstalálkozó biztosítására mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgba más német tartományokból és külföldről 2017 G20 Hamburg summit: The 2016 G20 Hangzhou summit was the eleventh meeting of the Group of Twenty (G20). It was held on 4-5 September 2016 in the city of Hangzhou, Zhejiang. It was the first ever G20 summit to be hosted in China and the second in an Asian country after 2010 G20 Seoul summit was hosted in South Korea Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán telefonbeszélgetést folytatott, amely során abban állapodtak meg, hogy a június végén, Japánban megrendezendő G20-csúcstalálkozó keretében négyszemközti megbeszélést tartanak - írta Twitter-bejegyzésében Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója

G20-csúcstalálkozó - Buenos Aires (Argentína), 2018

  1. A csúcstalálkozó középpontjában politikai szempontból a klímavédelem állt. Először fordult elő a G20-csúcsok történetében, hogy a zárónyilatkozatban egy nézetkülönbséget rögzítettek, nevezetesen az Egyesült Államok különállását a klimavédelem ügyében.Vlagyimir Putyin orosz elnök dicsérte Angela Merkel német kancellárt azért, hogy a G20-csoport 19.
  2. 2017/13 Hogyan értékelhető az idei G20-as csúcstalálkozó? 3 A Külügyi és Külgazdasági Intézet 4:1 című sorozatában négy kutató válaszol rövi- den ugyanarra - a nemzetközi politikát és gazdaságot érintő - kérdésre
  3. tájára akarják szombat este lángokba borítani fővárosunkat
  4. Több ezren tüntettek Buenos Airesben pénteken, a G20-as csúcstalálkozó idején a legfejlettebb ipari államok vezetői ellen. A találkozó külsőségei ugyanis szerintük nem tükrözik a vendéglátó ország gazdasági helyzetét. Argentínában jelenleg 40%-os az infláció

A G20 - Üdv a pokolban (G20 - Welcome to Hell) nevű tüntetés nagyjából egy órán keresztül feszült, de erőszakmentes légkörben zajlott. 20 óra körül azonban a feketébe öltözött, arcukat a német szabályok ellenére eltakaró demonstrálók tűzijátékokat gyújtottak és kövekkel, palackokkal dobálták meg a rohamrendőröket, akik paprikaspray-vel és vízágyúk. A városban zajló G20-as találkozó miatt ismét lángba borították az utcákat, amikor a csúcsvezetők találkozója megkezdődött. A csúcstalálkozó elleni tüntetések szervezői szerint soraikban 14 ember szenvedett kórházi kezelést igénylő sérüléseket. Hárman súlyos állapotban vannak. 2017. július 7 G20 csúcstalálkozó 2016 október 18, 2016 február 3, 2017 Polyák Eszter 853 Views 0 Comments csúcstalálkozó , G20 , kína , világgazdaság Kína elnöksége alatt került megrendezésre a 2016. szeptember 4-5-én, a Group of 20 találkozója a Zhejiang tartománybeli Hangzhou városában

G20 címke oldala az ORIGO-n. Kapcsolódó cikkek, videók, képgalériák Ostromállapotban zajlott a mai G20 csúcstalálkozó. PestiSrácok.hu. 2017-07-07. Valóságos ostromállapot volt pénteken Hamburgban a húsz legfejlettebb ország (G20) csúcstalálkozójának megnyitásakor, a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban 160 rendőr megsebesült Címkék: csúcstalálkozó g20 Oszaka. Tetszett önnek ez a cikk? Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét. Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint! Kapcsolódó tartalom. Külügyek Kreml: Putyin és Trump egyórás különtalálkozót tart Oszakában. Elkezdődött a G20 csúcstalálkozó. 2019. 06. 28. 07:43 MTI Gazdaság | Gazdasági Hírek. Megkezdődött a japán Oszakában péntek délelőtt a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport kétnapos csúcstalálkozója. A fórum tervezett négy ülésszakán a felek. A görög válság jegyében megkezdődött az idei G20 csúcstalálkozó. Az eurózóna válsága és a világgazdaság lassulása határozza meg a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak kétnapos csúcstalálkozóját, amely csütörtök délután megkezdődött a dél-franciaországi Cannes-ban

Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 hamburgi csúcstalálkozójának második napján, 2017. július 8-án (Fotó: MTI/AP/AFP pool/Saul Loeb g20-csúcstalálkozó. Nagyvilág. G20-csúcs: a szaúdi koronahercegnek félre kellett vonulnia a csoportképnél. 2017. 07. 09. 16:12. Nagyvilág. Balhé van Hamburgban a G20-csúcs előestéjén. Összecsaptak a rendőrökkel szélsőbaloldali tüntetők csütörtökön. Vaskor Máté. A világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 hamburgi csúcstalálkozója ellen tiltakozó tüntetők által felgyújtott autót oltanak tűzoltók az észak-németországi város Schanzenviertel nevű kerületében a 2017. július 8-ára virradó éjszaka (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan A szélsőbaloldali, anarchista csoportosulások és a Soros-hálózat válogatott katonái a 2017-ben rendezett hamburgi G20 csúcstalálkozó elleni tiltakozás mintájára akarják szombat este lángokba borítani fővárosunkat - írja az Origo. Az 50 ezer főt számláló hamburgi tüntetésen természetesen külföldi aktivisták is részt vettek, tizenhárom országból érkeztek a. Egy csipet Törökország - Bir tutam Macarista

G20-csúcs: a szaúdi koronahercegnek félre kellett vonulnia

A rendőrség őrizetbe vett egy 37 éves férfit, akinél robbanóanyag volt. Kanadában őrizetbe vettek egy férfit, aki a G20 csúcstalálkozó elleni merényletre készült. A 37 éves torontói férfinál robbanóanyagot is találtak. A kanadai állampolgár a 20 fejlett és feltörekvő ország vezetőinek hétvégi csúcstalálkozóján akart merényletet elkövetni Súlyos válságban a CDU . Kaotikus a helyzet a német kereszténydemokratáknál, s a hangulat még siralmasabb lett a hamburgi eredmény után. Április 25-én választanak új elnököt A szélsőbaloldali, anarchista csoportosulások és a Soros-hálózat válogatott katonái a 2017-ben rendezett hamburgi G20 csúcstalálkozó elleni tiltakozás mintájára akarják szombat este lángokba borítani fővárosunkat. Tavaly júliusban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamin Éppen zajlik a G20 csúcs Hamburgban, ahol a német kancellár Vlagyimir Putyinnal beszélgetett. Dzindzisz Sztefan , 2017. július 8. szombat, 09:58 Fotó: MTI/EP

A Külügyi és Külgazdasági Intézet 4:1 című sorozatában négy kutató válaszol röviden ugyanarra - a nemzetközi politikát és gazdaságot érintő - kérdésre. Célunk a magyarországi tudományos viták elindí

Ivanka Trump ült be apja helyett egy tanácskozásra a G20

2017-07-13 09:13:54• hírek • MTI. G20 - Bocsánatot kért Hamburg polgármestere a zavargásokért. Bocsánatot kért a G20 csoport Hamburgban tartott csúcstalálkozója alatt történt zavargásokért Olaf Scholz, a németországi nagyváros polgármestere. az előző hét végén tartott csúcstalálkozó előtt valamennyi. 2017-07-06 20:03:00. Összecsaptak a hamburgi rendőrök a G20-csúcs elleni tüntetőkkel. A hamburgi G20-csúcstalálkozó elleni Welcome to Hell nevű demonstráció erőszakos összecsapásba torkollott a német város utcáin a rendőrség és a tüntetők között A G20 csoport megegyezett az oszakai csúcstalálkozó közös zárónyilatkozatának szövegéről szombaton. Donald Trump amerikai elnök 2017 nyarán felmondta az egyezményt - amelyet elődje, Barack Obama írt alá -, arra hivatkozva, hogy az túl költséges az Egyesült Államoknak.. Ferenc pápa felhívással fordul a G20-csúcstalálkozó résztvevőihez a Dél-Szudánban, a Csád-tó völgyében és az Afrika szarvában (Északkelet-Afrikában), valamint a Jemenben kialakult helyzet miatt, ugyanis 30 millió ember élete forog veszélyben, mivel nem jutnak ételhez és vízhez

G20 - Kompromisszumos zárónyilatkozat Hamburgban, Macron

Címke: G20-csúcstalálkozó. 4 cikk 1/1 oldal. 2017. május 2. kedd 21:40 Vlagyimir Putyin és Donald Trump amerikai elnök egyetértett egy személyes találkozó megszervezésében a G20-csoport júliusi hamburgi csúcstalálkozóján - közölte kedd este a Kreml sajtószolgálata. A G20-ak képesek a Brexit következményeinek a. Mazsi 2017-07-07 2017-07-07 0 Sokan sokféleképpen fejezik ki a nemtetszésüket a Hamburgban rendezett G20-as csúcstalálkozóval szemben. Ma kezdődött Hamburgban a G20-as csúcstalálkozó, azaz legfejlettebb és a feltörekvő államok vezetőinek.. 2017. július. 07. 11:36 Világ Lángolt tegnap Hamburg, de ma sincs nyugalom - galéria. Heves tüntetések mellett kezdődött délelőtt Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója Az idei G20 csúcstalálkozó legalább olyan emlékezetes pillanata lesz a globkrit mozgalomnak, mint Seattle vagy Koppenhága. Személyes beszámoló Hamburgból. külföld rendőrállam Hamburg G20 Kettős Mérce vendégszerző 2017. 07. 09 #csúcstalálkozó. 2019. jún. 28. Megkezdődött a G20-as oszakai csúcstalálkozó. nyitókép forrása: alarabiya.net Megkezdődött a japán Oszakában péntek délelőtt a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport kétnapos csúcstalálkozója. A fórum tervezett.

Index - Külföld - Ezrek ostromolták a csúcstalálkozót

csúcstalálkozó. 2017.11.28. 11:56 Az Új Selyemút fontos láncszeme lehet Magyarország. A 2008-as gazdasági válság után fordult Kína érdeklődése Közép-Kelet-Európa felé - mondta az InfoRádiónak a Corvinus Egyetem Kína-kutatója. Matura Tamás hozzátette: a jelentős tőke és építőipari kapacitásfelesleggel. 2008 óta most először fordult elő, hogy a G20-csúcstalálkozó végén nem sikerült olyan zárónyilatkozatot elfogadni, amely kifejezi a képviselt országok egyetértését a napirendre vett ügyekben G20-csúcstalálkozó - középpontban a világgazdasági növekedés 2014. november 14. 18:39 A világgazdaság fellendítése, a klímaváltozás, az ebola-járvány és a geopolitikai válságok szerepelnek a napirenden G20-as csúcstalálkozó A csúcstalálkozó középpontjában politikai szempontból a klímavédelem állt. Először fordult elő a G20-csúcsok történetében, hogy a zárónyilatkozatban egy nézetkülönbséget rögzítettek, nevezetesen az Egyesült Államok különállását a klimavédelem ügyében

G20 - Népszav

G20 - Wikipédi

Az oszakai G20-ra tartott a katonai repülő, a sevillai rendőrök találták meg a méretes pakkot. akiraly külföld 2017. július 7., péntek 19:16 207 1042. Megtörtént ez is, Trump és Putyin személyesen tárgyalnak a G20-csúcson Mégis volt csúcstalálkozó, pedig nem volt valami jó a hangulat, amikor megjöttek. Az oroszok. A szélsőbaloldali, anarchista csoportosulások és a Soros-hálózat válogatott katonái a 2017-ben rendezett hamburgi G20 csúcstalálkozó elleni tiltakozás mintájára akarják szombat este lángokba borítani fővárosunkat - írja az Origo

2017.07.07. 10:34 Sok súlyos sérültje van már a hamburgi összecsapásoknak - képgaléria Többtucatnyian megsérültek csütörtökön Hamburgban a rendőrök és szélsőbaloldali tüntetők összecsapásában, a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén, péntek reggel pedig újabb megmozdulás kezdődött Kint tüntetés, bent tárgyalás: elkezdődött a hamburgi csúcstalálkozó. 2017. 07. Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója Van itt Antifa központ, ahonnan például a 2017-es hamburgi G20-csúcstalálkozó elleni hírhedt csetepatét szervezték. A helyi Antifa gondoskodik arról is, hogy ez a külsejében tradicionális középnémet kisváros évente legalább egyszer bekerüljön a nemzetközi hírekbe Kína kész Németországgal együtt erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy pozitív eredményekkel zárulhasson a mostani hamburgi G20 csúcstalálkozó - jelezte a kínai államelnök. A kínai elnök, a német kancellár meghívásának eleget téve részt vesz a G20 vezetőinek 12. csúcstalálkozóján Hamburgban Július 7-én, a G20 csúcstalálkozó keretein belül találkozott először egymással a két vezető. A tárgyalás az előre tervezett fél óra helyett több mint 2 órán át tartott. A sajtó képviselői csak a két elnök üdvözlői szavainak és kézfogásának lehettek szem és fültanui

G20 Pannon RTV Rólunk, nekünk, mindennap magyarul

Üléseznek a G20-országok, a kriptodevizákról is tárgyalnak. Az előjelek jók, az előterjesztendő szakértői anyag legalább nem negatív, nem tartalmaz tiltási javaslatot. Jó lenne egy nemzetközi szabályozás ezekre a határokat nem tisztelő eszközökre, ez azonban lehet, hogy nem most jön létre Közzétette a 2017-es évet értékelő összefoglalóját a Deutsche Bahn AG, amiből kiderült: tavaly közel sem voltak olyan pontosak a vonatok, mint egy évvel korábban. Számos ok miatt késtek 2017-ben (is) a vonatok Németországban - derül ki a DB AG által kiadott összefoglalóból

G20 - hírek, cikkek az Indexe

2017. július 8. szombat 07:45 Kedélyes hangvételű négyszemközti beszélgetést folytatott pénteken Donald Trump és Vlagyimir Putyin a G20-csúcstalálkozó hamburgi díszletei között. Paolo Gentiloni: a G20-csúcson beszélni kell a civil szervezetek tevékenységéről. 2017. június 29. csütörtök 18:50. Donald Trump belefáradt a G20-azásba, lányát, Ivankát küldte maga helyett a megbeszélésekre akiraly külföld 2017. július 8., szombat 15:51 143 4 Új fejezet kezdődik a 444 életében Befejeződött a történelmi csúcstalálkozó Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető között Szingapúrban. 2017. július 8. 17:25. Egyetértésre jutottak a G20-csoport hamburgi csúcsértekezletének résztvevői egy kompromisszumos zárónyilatkozat elfogadásában A Hamburgban tervezett G20 csúcstalálkozó miatt Németország 2017. június 12. és 2017. július 11. között ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést. G20: Washington, Szöul és Tokió újabb szankciókat sürgetett Észak-Korea ellen 2017. július 07. | 17:52. G20: Washington, Szöul és Tokió újabb szankciókat sürgetett Észak-Korea ellen Megosztás. break

Folyamatosan tüntetnek Hamburgban a G20 csúcstalálkozó előt

Video: G20 csúcstalálkozó 2016 PAGEO Geopolitikai Kutatóintéze

G20-csúcstalálkozó Pannon RTV Rólunk, nekünk

G20 – Putyin és Trump összeszűri a levet a kiberbiztonság

Maszol - Új Magyar Szó onlin

Békésen zajlott a G20 csúcstalálkozóra szervezett tünteté

A Hamburgban tervezett G20 csúcstalálkozó miatt Németország 2017.június 12. és 2017. július 11. között ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést valamennyi schengeni belső szárazföldi, vízi és légi határszakaszán 2017-07-09. Ha ez a rendőri provokáció és brutalitás a rendszerkritikus mozgalom ellen Törökországban történik, Merkel már felszólalt volna ellene. Az idei G20 csúcstalálkozó legalább olyan emlékezetes pillanata lesz a globkrit mozgalomnak, mint Seattle vagy Koppenhága. Személyes beszámoló Hamburgból A konferencián tartott pódiumbeszélgetésen - amelyen mások mellett részt vett Máxima holland királynő és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - Angela Merkel kiemelte: Ivanka Trump azért csatlakozott a politikai fórumként működő G20 csoport munkáját a civil társadalom oldaláról kiegészítő W20 folyamathoz, és azért látogatott el Berlinbe. Jelentős véleménykülönbségek ellenére döntöttek az oszakai csúcstalálkozó zárónyilatkozatának szövegéről. A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport a jelentős véleménykülönbségek ellenére megegyezett az oszakai csúcstalálkozó közös zárónyilatkozatának szövegéről szombaton Külföld:: 2017. július 3. 21:42:: Hozzászólások. A törököknek nem tetszik, hogy Erdogan nem tarthat nagygyűlést Németországban a G20-csúcstalálkozó alkalmával. Reklám. Nem veszi jó néven a török vezetés, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök nem tarthatja meg a hétvégi G20-csúcstalálkozó apropóján tervezett.

Trump: Kockán forog a nyugati civilizáció | Mandiner

G20 - Összecsaptak a rendőrökkel szélsőbaloldali tüntetők

A világ harmadik legnagyobb sporteseményét rendezi most hazánk és a főváros. Lesznek dugók - Hamburgban is voltak a G20-csúcstalálkozó alatt. Onnan is bejárták a képek a világ hírműsorait. (Nem a dugókról, hanem a randalírozásról). Vajon melyik a jobb országimázs? Minden elismerés Káelé és csapatáé. Nagyot. Címke: G20. koronakörkép. Hiába tiltakozott Trump, mégis bekerült a záróiratba a klímakérdés: ilyen volt a G20 csúcstalálkozó. Trump hajlandó újratárgyalni a Huawei-ügyet Kínával, Weber nem lesz az Európai Bizottság elnöke, egyebek. 2017. július 9., 18:27. Top hét. 1 2017-07-10 at 11:29 Eszében sincs, sajnos a népének se. Nagyrészük ma is elégedett vele, a kissebbik résznek az internettel kell beérnie. Az esze elment, elhagyta öt, mert a mega-,ego- Mániáját nem tudja kitölteni

Népszava G20 - Macron új klímacsúccsal győzné meg TrumpotCsáky: Szerencsétlen az ’56-os menekülthullámot a"Nem lesz gyújtogatás este" | AlfahírRegionalBahn: Hétvégi gyors – 2017

Hírszerkesztő-7/07/2017 05:46:00 du. a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén. Könnygáz, vízágyúk, rohamrendőrök és verekedő szélsőbalos tüntetők: így nézett ki Hamburg a G20 csúcstalálkozó előestéjén. A hatóságok adatai szerint összesen 76 rendőr sérült meg, hárman kórházi kezelésre szorultak.. 2017. 07. 08. 02:00. Péntek este is folytatódtak a németországi Hamburg több negyedében a G20 csoport csúcstalálkozója elleni erőszakos tüntetések, az összecsapásokban csaknem 200 rendőr sebesült meg. A csúcstalálkozó elleni tüntetések szervezői szerint soraikban 14 ember szenvedett kórházi kezelést igénylő. 2017. július 10., hétfő, Világfigyelő. Egyetértésre jutottak a világ tizenkilenc legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót mint intézményt tömörítő G20 csoport hamburgi csúcsértekezletének résztvevői szombaton egy kompromisszumos zárónyilatkozat elfogadásában, amelyben kinyilvánítják, hogy folytatják a küzdelmet. Tüntetők és rohamrendőrök néznek farkasszemet a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 hamburgi csúcstalálkozója elleni tiltakozáson az észak-németországi városban 2017. július 6-án, egy nappal a csúcstalálkozó kezdete előtt

  • A fűszeres étlap.
  • Boom lany valasztas.
  • Tiszai ciánszennyezés ppt.
  • Iciri piciri báb.
  • Egyensúlyozó mérleghinta.
  • Zapatos.
  • Bütyök műtét ára.
  • Hideg padló ellen.
  • Lágyék húzódás kezelés.
  • Bob dylan full.
  • Atipikus foglalkoztatás fogalma.
  • Kenguru háttérképek.
  • Ring of fire magyarul.
  • Hőmérséklet mérése meteorológia.
  • Templomos lovagok sorozat.
  • Dixit kártyák letöltése.
  • Mma tagok díjazása.
  • Céges karácsonyi jókívánságok.
  • Csillagainkban a hiba online.
  • Ice hockey.
  • Vér fagyasztása.
  • Tortára kép nyomtatás.
  • Gta san andreas titkos helyek.
  • Munchkin alapjáték.
  • Gyerek balettcipő.
  • Szegfű mérgező.
  • Kilós ágynemű.
  • Farmer pénztárca készítés.
  • Biometria szemészet.
  • Konfliktuskezelési stratégiák magatartásformák.
  • Gta 4 pc gépigény.
  • Martin lawrence magassága.
  • Lamborghini countach teszt.
  • Predator 2.
  • Miért jó a dupla kamera.
  • Mezei kőris.
  • Coloring download free.
  • Ferencváros háttérképek.
  • Xabi alonso testvére.
  • Halál velencében film online.
  • Mexikó történelme.